AZ ATLANTISZI ÉKSZER

 

Az ékszer, melyet az Atlantisz lakói által készített gyűrű inspirált, különleges titkok kapuját nyitja ki előttünk. A megmagyarázhatatlan kiválasztottság és védelem titkát, melyet a kiváltságos formák által sugárzott hullámok biztosítanak.

Az eredeti ékszert, mely homokkőből készült, egy francia egyiptológus találta meg 1860-ban, a Királyok völgyében végzett ásatásai során, Jua Főpap sírjában. A gyűrűn lévő mintázat azonnal felkeltette az egyiptológus érdeklődését, mert egyáltalán nem illett az egyiptomi kultúrára jellemző hagyományos motívumokhoz. Az ábra ugyanis meghatározott geometriai formákból álló mintát mutatott.

Az egyiptológus végül arra a megállapításra jutott, hogy a gyűrű több ezer éves, és Atlantiszról származik.

Azóta már tudjuk, hogy ez az egyik legrégebbi szimbólum, melyet az elsüllyedt kontinensről származó, körülbelül 50 ezer éves táblákon is megtaláltak, sőt, Maya emlékekben és Indiában is.

André de Bélizal, a modernkori radiesztézia egykori úttörője elsőként végzett komplex radiesztéziai vizsgálatokat az ékszeren, és már az első pillanatban megértette, hogy rendkívüli erővel és hatáskörrel bíró tárggyal van dolga. Rájött, hogy az egyszerű geometriai formáknak egyenként is saját, meghatározott jelentésük és rendeltetésük van, csakúgy, mint a teljes mintázatnak.

Az ékszer rajzolata három hosszú téglalapból, hat négyzetből, és a formát két oldalról lezáró két háromszögből áll. Az összegyűjtött eredmények alapján André de Bélizal megállapította, hogy az atlantiszi jelet hordozó gyűrű hatalmas erejű energetikai védőpajzs, amely viselőjét mindennemű káros külső befolyástól megóvja.

 

 

AZ ÉKSZER JELKÉPEI

A háromszögek a Szíriuszt jelképezik, és nem kizárt, hogy a piramisok energiáit is. A háromszög továbbá fényt, mozgást, bőséget és védelmet szimbolizál. A négyzet a stabilitás, a mozdulatlanság, a jog, az egyenlőség, a tartósság, az igazság jelképe.
A négyzet és a téglalap együtt a négy világtáj megfelelői.

Az ékszer a meghatározott rend szerint elrendezett geometrikus formák sugárzása miatt aktív, így akár a papírra lerajzolt minta is tökéletesen működik.

Az ékszer a viselőjének védelmet nyújt, gyógyítja, és erősíti az intuíciót, az érzékszerveken túli érzékelést, valamint magába foglal minden olyan energiát, amely a harmonikus élethez szükséges.

 

 

FONTOS TUDNIVALÓK

Ékszerem minőségi spectrum üvegből, és dischroich fóliából készül, aminek köszönhetően az ékszerek különböző szögből megvilágítva más és más színnel ragyognak. A kézzel vágott üvegdarabokat kemencében, 750-800 C-on olvasztom, majd lassan hűtöm le, így az egyedivé olvadt üveg ellenállóvá, és szinte törhetetlenné válik. Minden egyes ékszer egyedi darab, ezért két egyforma nincs közöttük.

Ékszerem fekete alapon arany, zöld és lila szimbólummal készül. Az arany és a zöld szimbólum dischroich fóliás, ezért mindig más és más színnel ragyognak.

A medál mérete 3.5 x 1.5 cm.

Nyakék és gyűrű is készül a szimbólumból, ezek mérete 4 x 4 cm, illetve 3 x 1.5 cm.

Ha nem medálként, vagy gyűrűként szeretnéd használni, hanem dísztárgyként, jelezd, és nem teszek rá függesztőket!

Egyedi igény alapján a méretek is változtathatóak.

Minden megrendelt ékszer mellé egy nagyon szép leporellót is adok, ami tartalmazza az ékszer történetét.

Ha ajándékba veszed, gyönyörű, logóval ellátott díszdobozt is rendelhetsz hozzá.
A díszdoboz ára: 1 500,- Ft.

Az ékszer megrendelhető a Kapcsolat menüben szereplő e-mail címen.

 

 

Fontos!

Mielőtt felveszed, tisztítsd meg az ékszeredet!
Tiszta vízzel mosd le róla azon személyek láthatatlan lenyomatait, akik esetleg megérinthették. A tisztítás után már ne add más kezébe, mivel az ékszer, tulajdonosa személyes energiamezőjének részévé válik, és ez minden egyes embernél egyedi.

 

 

A megrendelt ékszer mellé
egy leporellot is adok.

 


Logóval ellátott díszdoboz


 

Paksi Éva      Telefon: 06-30-439-5070      E-mail: ipaksi.eva@gmail.com      Honlap: www.atlantisziekszer.hu
Designed by Webenium